Üdvözöljük

Baj a Tatai-medence keleti peremén, a Gerecse hegység nyugati lábánál Tata mellett fekszik. Határa erdőkkel-mezőkkel borított, hegyekkel-völgyekkel szabdalt, kies szőlőhegyekkel megáldott hely. A település lakóinak száma megközelítőleg 2800 fő, zömében német nemzetiségű.

A falu nevének eredete az ótörök baj köznév, jelentése: „bő, gazdag“. A táj ősidők óta lakott hely. Az eddigi feltárások alapján az első településre utaló nyomok a római korból kerültek elő. Az Árpád-korban köznemesek tulajdonában volt. Baj egy 1369-ből fennmaradt oklevélben, köznemes előnevében szerepel először. 1408-as oklevelében possessió Baj Garai Miklós nádor birtoka, melyet 1461-ben Garai (László fia) Jób a nagyatyja Miklós nádor által a budai Nagy-Boldogasszony egyháza mellett temetkezési helyül épített, s Mindenszentek tiszteletére szentelt kápolnának hagyományozott.